2007. február 27., kedd

camponás találkozóról (elnezest, megemlekezesrol) elfelejtettem mesélni, cserébe töltök fel egy képet

lényeg a lényeg, a jobb hátsó kerékben a nyolcas nagyobbnak tűnt mint kubatov végtelenjelei. kicsit beparáztunk, de hazafelé nem esett ki sem a kerék, sem a fél futó. a kedves kis felni adta meg magát, vagyis a hegesztése [ugyeugye, egyenesen kene menni]. ígyjárás, bence pótkerék felhozás, gumisnál ezresért kicserélés lett a vége. ami még mindig nem a legvége, hiszen ma kivettem a kedvenc karbimat is a helyéről, mert miért ne, pucolás lesz, csak a szomszédok bírják orral a higító fenséges aromáját. a gumis is megvolt, még érdeklődő is akadt a parkolóban, aki a rapidról kérdezgetett. gyújtás egyelőre kölcsönadva [mint kesobb kiderult, ez nagy hiba volt :)], de ha visszajön, és a karbi is a helyén lesz, irány a janóék kipufogóműhelye, és megkapja végre a négyleömlőt, bár nem tudom miért költök ennyit rá. talán a lelkiismeret, hogy széttörtem a kipufogóját, és így kárpótolom.

holnap akkor karburátor puccenátor.

2007. február 5., hétfő

amortizacio

cipekedni nem jó. ha van autó, inkább elpöfögök a vasútállomásig. ami ugye nem gond, de a visszajövetel...

demeterkatit vittem haza, még jó hogy nem odafelé találta ki, hogy most rossz napja van. akkor egyel nőtt volna a skodáink utálóinak tábora. mondjuk visszafele is a legjobbkor. haller utca és üllői út kereszteződése, villamossín, rángatás, megállás. indulás nuku. kiszállva a szikrára gyanakodtam, ugye az előzmények után mi más is jutna eszembe, de szikra van. telefon. még jó hogy bence is éppen itt volt, és nem küszködött műszaki problémákkal (az más kérdés, hogy egy héttel később a hengerfeje felmondta a szolgálatot, de az már egy másik történet), jött is időben. behúzásra indul, de egyből le is fullad, szivató ráhúzásával, gázpumpálással megmarad.

karbidugulás. yep. (méghozzá az első, a második torok főfúvókája és az alapjárati rendszer is. ez valami durva anyag lehetett)

hazafelé a spriccniből anyagot adva neki, állandó pumpálással keresztülszambáztunk a körúton megállás nélkül. szivató rajta, megállni ugye nem szabad. még jó hogy éjszaka volt és nem járt senki arra.

természetesen a bertalan lajos utcába beérkezve a legjobb helyre akartam feltolatni, ahol a padka felgyűrte a kipufogómat, kiszakította egy váltótartó csavaromat, szóval minden készen állt egy újabb nagy költekezésre a kipufogó kapcsán.

öröm és bódottá.

2007. január 24., szerda

mexakito reloaded

no ma azt mondtam, egyebassza, kimegyek diósdra a kis vaterás octaviáért, mert működik autó, meg minden. no hát nem. indulni indult, de iszonyat kevés ereje volt. alig bírtam vele elindulni lámpáknál, vagy felparkolni padkára. na ez volt hidegen. melegedés után rángatni kezdett, de mint a csikós a faszát, elviselhetetlen volt. nulla gyorsulás, folyamatosan kihagyott ütemeket, néha háromhenger, és valami elviselhetetlen motor- és szelephang. jeejee.

mi a gyik(??), mondom, mert a múltkor már szinte jól(!) ment. diósdig meg vissza még eljutottam valahogy, de rémálomnak tűnt. mikor megálltam a parkolóban, gondoltam a francba is, nem mehet ez így tovább, és visszaültem. rigelékig meg sem álltam, ahol biztos ami biztos, vettem egy új megszakítót, meg egy új kondit. nem tudom melyik segített, de miután a parkolóban beraktam őket, egy gyors előgyújtás állítás után tökéletesen indult. (ja és a végére tiszta expert lettem parkolóban esőben 10 perc alatti megszakító + kondenzátorcserében, megszakítóhézag, majd előgyújtás állításban.)

hazafelé nem ment úgy, mint anno szerétől haza, de ezt betudtam a 8 fokra állított alap előgyújtásnak. lehet hogy a 255ös tengely megkívánja a nagyobbat. viszont gyorsult. halkan, és biztosan ment, legalább úgy, mint bence feketesége. és bónuszként megdöntöttem bence azon állítását, hogy a fordulatszámmérőmnél normális az alapjáraton mutatómegmegrándulás. mert nem az. most úgy oda van kövülve, mint a 2 hetes beton. a vége élmény szempontjából mégis pozitív, anyagiak és benzin tekintetében viszont pénztemető marad továbbra is a jószág.

na de következzen egy kép a házi autóparkról, az új szerzemény a kék színű octavia. 1:87-es kicsinyítésű.

2007. január 20., szombat

vihar

a beígért hatalmas orkántornádóhurrikánciklon elől ide a ház elé menekítettem roncsot, ahol nincs fa. az mégse áll ugyanis, hogy egy virgács zúzza ketté a rozsdás kasztniját, nem az én bakancsom. én autóm, én törhetem szét. szóval miután ma délután rájöttem, még mindig jó az akksim és még mindig szarul megy az autóm, beleraktam a 4 új unixos felicia beru csodakandelábert, miknek hatására epilepsziás rángásba kezdett a piros rozsdatömeg. gyorsan visszapakoltam a 3 pólusú ngkkat, meg vettem a biztonság kedvéért féktisztító aeroszolt, szakszerűen szólva porlasztott benzint. hátha falslevegő is van, azért gyorsul ilyen szörnyen betegesen, 120nál is gázabbul. no üsse kavics, vettem egy karbifedél tömítést, miután tegnap este megleltem a régi karbim fedelét, ami legalább olyan sík, mint én. ideális, ha tényleg falsot szív. vittem bónuszba a ladás szereczes trafót, hátha mégse az a gáz, hanem a fekete cirillbetűs henger, amit belepakoltam, tegnap.

az i épület előtti kavicsos parkolóban olyan régen szereltem, már csak a nosztalgia miatt is muszáj volt megvárnom a sötétedést, világosban már túl könnyen megy a karbi meg gyújtás ki és berakás. karbifedél le, tűszelep természetesen elhagy, nembaj vanmásik. másik fedél, beállított úszóval fel. trafó lecsavaroz, új trafó felrak, kábelek átköt, gyertyák kicserél, benzincső vissza, légszűrőház nem akar felmenni. annnyád. eddig mindig passzolt, de ennek a karbifedélnek mintha magasabb lenne a pereme. le akar csúszni. ráerőszakol, rúgó beakaszt, fent van. pöcröf, mondta volna ha vérmalac lenne, mint a hannibalban, volt azonban helyette pöccsurrbrumbrumbrum. és a parkolóból kifele menet 50 fokos vízzel úgy megindult, mint annak idején szerétől hazafele. tetszik. nem tudom mi volt a rossz, de dögöljön meg, hogy elromlott. már nem is érdekel.

a falslevegőjelző csodaszer meg semmit nem jelez. nem tudom ez azért van-e, mert abszolút nincs falslevegő, vagy csak mert abszolút lamer vagyok hozzá. az abszolút azért biztos, mint a herripotterben. remélem azért az előbbi. amúgy meg itt van két kép az ablakból. ilyet még úgysem csináltam.

bevasarlolista

wuh. tegnap mentünk egy kört a működő (persze be kellett tolni, mert lemerítettem az akksit, mert miért is menne minden gördülékenyen??) gyújtásommal. nagyonnagyon szarul ment. lehet hogy még akkor is átütött valahol a vezetéken az a jó kedves k áram. mindegy, egy óra autókázás után az alábbi két szerzemény lett a jutalmam:

a könyvecske bolti állapotban van az első lap jelentéktelen sérülésén kívül. 390 forint volt. úgy érzem megérte. nem kicsit, nagyon.

a kisautó is nagyon zsír. eredeti dobozában van, bár kínai gyártmány, de tökjó. nyílik a motorháztetője, és van benne kis motor. meg az első futót is megcsinálták szépre az alján.


2007. január 18., csütörtök

roff...

... mondta ma reggel az új konfig berakása után. valahol tehát a megszakító-kondi-trafó soron volt a bibi, mert mást nem cseréltem. de most már nem is érdekel hogy mi volt pontosan, kivágom ezeket a bóvli szarokat a picsába. még inkább szerecz autoeladóinak kedveskedő fejéhez.

Erről a kettőről van szó:

azért nem ment felhőtlenül ez a szerelés se. rájöttem, hogy a felrakott régi kondenzátor vezetékén miért is volt a vastag szigszalag réteg... mármint miután harmadszor is megbaszott az áram. félig kilógott a szigetelés alól a drót, de hogy ezt hogyan csinálta meg valaki ilyen kúlul, azt nem vágom. namindegy, egyelőre szigszalag rátekerve, majd legközelebb leveszem a kondit, és újrakábelezem azt a felét is. jeejee.

2007. január 17., szerda

utangyartmany

jee. gyújtás hajnali délben felhozva a kocsiból. trafó, elosztó, madzag, minden. régi szar elosztóból kiszedve a kondi, új kábelezés, megszakító kalapács szar levés kiderülés, nem érintkezés, szopás, anyázás, stb.

a szar kalapácsot azért visszaviszem valakinek a fejéhez vágni. a műanyag persely lötyög a tengelyén, és jobbrabalra jár az egész. zsír új. pff. régi kalapács be, hézag beállít köböre. orosz régi trafó felszerel, mehet vissza az egész köcsögség.

már nincs idegrendszerem hozzá, majd holnap berakom, addigra bence is meggyógyul, vagy teljesen meggyogyul, és akkor megakadályozhat a gyújtogatási kényszerem beteljesülésében.